A stressz ugyanis lehetővé teszi, hogy a számunkra negatív külső hatásokat felismerjük és ezáltal valamilyen megoldást, választ találjunk.
Amikor ki vagyunk téve stressznek, legyen az pozitív vagy negatív, a testünk fiziológiai változásokkal reagál. Fizikai és/vagy mentális igénybevétel esetén a szervezetben idegi és hormonális változások indulnak be, melyek szabályozzák keringésünket, légzésünket, emésztési és egyéb élettani folyamatainkat.
Azt a folyamatot, amelyen a szervezet átmegy a stresszreakció során, általános alkalmazkodási szindrómának (GAS) nevezik. Három fő szakasza van: ‘alarm’ azaz riadó szakasz, aktív ellenállás és kimerültség.
Riadó szakasz (magas kortizolszint)
A riadó szakasz a szervezet kezdeti reakciója a stresszre. Harcolj vagy menekülj válaszként is ismert, és egy automatikus reakció olyan eseményekre, amelyeket stresszesnek érzékelünk. A riadó egy természetes mechanizmus, amelynek célja, hogy megvédje a testet a veszélyektől, amikor fenyegetettnek érezzük magunkat, a szimpatikus idegrendszer aktiválódik a védelem érdekében.
Az agy beindítja a mellékveséket, hogy felszabadítsanak bizonyos hormonokat, például az adrenalint (ami növeli az energiát) és a kortizolt (a stresszhormon). Ez számos fizikai tünetet okoz, például megnövekedett pulzusszámot, vérnyomást, pulzust és izzadást.
Aktív ellenállás/rezisztencia szakasz (normál kortizol)
A riadó szakaszt követően a szervezet megpróbálja helyreállítani magát. Míg a szimpatikus idegrendszer felelős a harc vagy menekülés bekapcsolásáért, a paraszimpatikus idegrendszer kikapcsolja azt. Aktiválja a pihenési és emésztési reakciót, ami csökkenti a pulzusszámot, és visszaállítja a test nyugodt állapotát.
Ha a helyzet nem oldódik meg, vagy ha túl gyakran válnak ki stresszreakciók, a szervezet továbbra is fokozott éberségben marad. Ennek eredményeként a szervezet végül alkalmazkodik a magasabb stresszszintekhez, és ellenállást épít ki az állandó stresszorokkal való együttélésre.
Kimerültségi szakasz (alacsony kortizolszint)
A végső stádium akkor következik be, amikor a szervezet továbbra is nagy stressz állapotban működik, és nem tér vissza teljesen a stressz előtti állapotba. Sürgősségi erőforrásai kimerülnek, és a szervezetnek már nincs ereje a stressz elleni küzdelemhez. Kiégést és kimerültséget eredményez, mivel a szervezet nem képes megbirkózni ilyen magas éberséggel. Az így tartósan fennálló krónikus stressz számos egészségügyi problémához vezethet, többek között:
Jólétünk szempontjából elengedhetetlen, hogy a harcból és menekülésből a „pihenés és emésztés” szakaszba tudjunk lépni, ami lehetővé teszi a test helyreállítását és ellazulását. Sajnos a mai rohanó társadalomban ez a váltás nem feltétlenül következik be olyan gyorsan, mint kellene. Miközben igyekszünk lépést tartani a világ technológiai fejlődésével, napjainkban sokkal kisebb ingerek aktiválják szimpatikus idegrendszerünket, mint például a teendőink és a munkafeladatok.
Ez megnehezíti szervezetünk számára a valós veszély fenyegetésének megkülönböztetését. Ha a szervezet napi szinten folyamatosan kap stresszjeleket, akkor fokozott éberségben marad, és idővel kiég. Bár sokkal könnyebb mondani, mint megtenni, az egyik módja ennek a leküzdésére, ha lazítasz.
Amikor ellazulsz, a paraszimpatikus idegrendszer aktiválódik, és segít jobban kezelni a stresszt, megnyugtatja az elmét és megtöri a negatív gondolati ciklusokat. Az is létfontosságú, hogy megértsd a rád ható stressztényezőket, hogy alkalmazhasd a stresszel való megküzdési mechanizmusokat, és számodra megfelelő ellazulási módot találj.
Érdemes valamilyen konstruktív stresszkezelési formát választani és elkerülni a káros szenvedélyeket, mint a dohányzás, az alkohol- vagy kábítószer fogyasztás. Ilyen megoldások lehetnek a következők:
Mikor érdemes pszichológust, pszichiátert vagy coach-ot felkeresni?
Ha a fent felsoroltakból akár többet is tapasztalsz, az jelentősen ronthatja az életminőséget, és hosszútávon fiziológiai megbetegedések táptalajává is válhat. Minél előbb kérsz segítséget, annál időhatékonyabb lesz a visszatérés a harmóniába.